Fénysugár...

Néha Isten a legváratlanabb pillanatban küld üzenetet. Amikor azt hiszed, álmaid, vágyaid nem elérhetőek, küldenek egy aprócska fénysugarat. Mint mikor felnézel az égre, sötét, és megpillantasz egy aprócska csillagot. Lehet, nem érem el. lehet, majd csak a következő életemben válik valóra, de most már tudom, nem lehetetlen. Tudom, hogy világít, tudom, hogy feléje tartok. Mikor érem el? Lényegtelen, az a fontos, hogy megértettem, mennem kell tovább. Hálás vagyok, mert megértettem, minden lehetséges! Minden álmunkat valóra válthatjuk! Ugyanakkor valójában sokkal fontosabb az út, mint a cél. Isten velünk van, segít, ha tiszta szívből hiszünk! Hálás vagyok ezért az apró csillagégért, fénysugárért, amit tegnap kaptam! Köszönöm!   

  Körülöttünk csupa fájdalom, szenvedés, nehézségek, küzdés, és úgy érezzük, az élet szépségei eltűnnek. Ilyenkor kell felnézni az égre és érezni Isten jelenlétét, aki bármi történjen is, velünk van.
 Amikor úgy érzem, belefáradtam a napi problémákba, harcokba, akkor nincs más hátra, energiát kell szerezni a folytatáshoz. Mindenki másként teszi. Én ilyenkor szívesen hódolok egyik nagy szenvedélyemnek, a kastélyoknak. Ezeket a rég múlt emlékeit őrző épületeket meglátva, elszáll minden gondom, bánatom, és úgy érzem, időutazáson vagyok. Lehet romos, felújított, kicsi, nagy, mindegyiket egyformán szeretem.

Hétvégén is így tettem, barátaimmal belépve a díszes vaskapun, elképzeltem milyen lehetett itt az élet… ilyenkor szárnyalhat a fantázia… aztán hétfőn folytatjuk a harcot...

Attila...

Ismét voltunk Avatara előadásán. A téma: Attila és a hunok. 

Attiláról mindenki hallott, mégsem tudják sokan, ki is volt ő valójában. Vezér, birodalomépítő, hódító, mágus… Sajnos, jelenleg a tankönyvekben szinte semmi szó nem esik a hunokról, pedig nagy utat tettek meg a Tisza partjáig. Hatalmas birodalom volt az övék. Háborúztak, hódítottak, bölcs döntéseket hoztak, nagylelkűek voltak, szerettek, politizáltak…

Érdemes elmélyedni történelmükben, akit egy kicsit is érdekel a magyarokkal vérrokon nép története.

Az előadás után, ismét lelkesedés fogott el, hogy ideje hamarosan újra Erdélybe menni. Mi köze ehhez a hunoknak? A székelyek a hunok ma elő leszármazottjai…

Ha pedig esténként felnézek az égre, a Tejútra gondolok… és elképzelem, ahogy Csaba királyfi és katonái ott ragyognak.

Blogtársamnak: A Sólyom, mint szimbólum...

 

 

A MITIKUS SÓLYOM, A MÁGUSOK (MAGYAROK) SZENT MADARA

A sólymot Isten és a Nap madarának, nemzeti azonosságunk legalapvetőbb szimbólumának tekintették.
Az ősi hitvilágban a sólyom Kök Tengrinek, az Ég Urának jelképes kifejezője és égi küldötte.
Kínában már Kr.e. 2000 körül is létezett solymászat. Misz-tikus gyorsasága, kecsessége, és éleslátása miatt kedvel-ték. Mozdulatok feletti uralom, türelem, lehetőségek felis-merése, gyorsaság, pontosság jellemzi.

Először Egyiptomban tűnik fel, mint szakrális, hatalmi jel-kép, az Ég Uraként az egész eget átfogó sólyommadár, szemei a Hold és a Nap, szárnyai átölelik az egész földet.
Ré Napisten fia Hórusz, akit sólyomfejjel ábrázoltak, és a felkelő napot személyesítette meg.
Tehát égi származással rendelkező szakrális uralkodók, fáraók, istenkirályok mögött és feje felett ott a szent Napsólyom, a Turul: az égi származást bizonyító totemál-lat.
Az Égi Sólyom, akivel az Ég költözött le a Földre.

A skandináv mitológiában Loki isten sólyommá változva lopja vissza az ifjúság aranyalmáit.
Ötödik századi kopt-keresztény domborműveken jól láthatóan a szentlélek állataként, fekvő női alakot termékenyít meg a sólyom. De a korai ír domborműveken is jól látha-tóan fontos szakrális szerepet tölt be a szent sólyom. Ilyen a spirituális nemzés, a nemzet „fölött” levés kitárt karokkal, védő pozícióban.
A hunok és a magyarok számára az Ég Ura jelentésének misztériumát a mitikus sárkányjelkép mellett az élővilágból a sólyom fejezte ki a leghatásosabban.

A mágusok (magyarok) szent állata a kerecsensólyom volt, de a későbbi időkben a hunok szent madarát, a turult is egyenrangúnak tekintették a kerecsennel, a két madárfogalom egybeolvadt. „.. a solymárok ünnepén, amelyet a régi nyelvben karácsonynak (kerecseny) nevez-nek” – „sok nép viszi oda madarait, amit a mágusok megáldottak”. A táltoshitet elpusztítani akaró inkvizíció peranyagaiból tudjuk, hogy „ … karácsonykor a lakosság a táltosok vezetésével a ’fiatal sólymokat avatja’ …”.
Ordos-pusztán (Mongólia) talált több mint 2000 éves hun királyi korona legfontosabb jelképét, a türkizből és arany-ból kialakított sólyom képezte, és ez magyarázza az ősi magyar mítoszok turulsólyom legendáját, jelképezve a hun királyok isteni küldetését, amely tovább élt a magyar mítoszokban is.

A Turul-sólyom egy magasabbrendű látásmódot szimbolizál. II. András táltoskirály a Mátra erdejében gyakran va-dászott gyönyörű szép sólyommadarával. A sólyom volt a király totemmadara. A magyar király révülés közben só-lyom szemével látja a világot. Egy alkalommal elrepül, és nem jön vissza a sólyommadár. Mindenki őt keresi a ki-rály kíséretéből. Gábor szerzetes, András király régi, öreg vitéze hét éjszaka keresi a madarat, míg megtalálja, ami-ért egy kívánságát teljesíti a király. A kívánság így hang-zik: „Sokan vagyunk olyan vitézek, akik már csak a szent élet útján járunk, és elmélkedő életet folytatunk. Megkérjük a királyt, hogy létesítsen számunkra kolostort és szerze-tesrendet!” [A legenda Gyöngyös környékéről való, a templom nyomai régészeti topográfiákból ismert. /Sz.L.: Két Hollós)]
Az Esztergomhoz közeli várban lakó sólyomlovagokról szóló legenda is említhető itt. A sólyomlovagok szerzetes-rendjének neve: a Szent Sír Őrzői.
A Fehér Sólyom többletjelentéssel bírt, ezek a világítás, fényesség, tisztaság, eredetiség, spirituális őrzés. A múlt dicső fejedelmeinek, vezéreinek szellemei, „lélekmadarai”.

A kerecsensólyom szeme alatt látható feltűnő tollrajzolat optikailag felerősíti a nézés kifejezését, ezért lett a „min-dent látó udzsat-szem” a távolba látás és a sebezhetetlenség szimbóluma, s ezért nagy becsben tartott amulett.

A Sólyom szeme a Nap szeme, mely minden dolgot megvilágít. Legmagasabb énünk visszatükröződéseként ő a mindent látás, a mindent tudás és minden létezés. Az élet és a szent utak védelmezője, az ihletről gondoskodó lény. Azt üzeni, hogy tiszta látással minden dimenzión keresztül a dolgok lényegébe láthatunk.

Forrás:

http://www.temesvarigabi.eoldal.hu/cikkek/magyar_-taltos_-rovas_-osi-hit/a-mitikus-solyom_-a-magusok-_magyarok_-szent-madara.html

Gyökereink...

A pénteki Avatara előadás témája Nimród volt. Minden eddigi előadását élveztem, de ez teljesen magával ragadott. Még órákig tudtam volna hallgatni.

Azt hiszem, talán a Világban zajló válságok miatt, talán a sokszor nehéznek és reménytelenek tűnő napi harcok miatt, egyre többen keresik gyökereiket. Gyönyörű hagyományaink voltak, melyek homályba vesztek. A mesék, melyek régen apáról fiúra szálltak, elvesztek. Vagy talán még sem?  Ereinkben apáink vére folyik, a Lelkünk mélyén még ott élnek az emlékek. Eszembe jutott apukám, aki rajongott a lovakért és napokig gyászolta, első, már idős korban elhunyt lovát. Azt figyeltem meg, egyre több helyen látok kisebb-nagyobb lovardákat. Talán az sem véletlen, hogy egyre erősebb bennem a vágy, hogy megismerkedjem a solymászattal. 

Pénteken ismét kaptam egy megerősítést, ahhoz, hogy megtaláljam a számomra kijelölt utat, szükséges tudnom, honnan jöttem. Az én feladatom egyike, mely a horoszkópomban is megjelenik, a múlt megértése. Át kell értékelnem, meg kell ismernem gyökereimet. 

Véletlenek nincsenek...

 Ma reggel eszembe jutottak barátnőm szavai, amiket még tavaly nyáron mondott.

Vannak pillanatok, amikor nem értjük, miért úgy történnek a dolgok, ahogy. Talán bosszankodunk, bánkódunk. Utólag mégis rádöbbenünk, pontosan így kellett lennie.

Azt az utat kell végig járnunk, ami legjobban szolgálja fejlődésünket, és bár néha értetlenül állunk az események előtt, mégis, a Lelkünk mélyén érezzük, nem véletlenül.

Ha visszatekintek, meg kell állapítanom, még ha az adott pillanatban nem is így éreztem, minden tökéletesen jókor esett meg velem. Ha csak egy apró töredék részlet mást lett, már nem az lennék, aki most vagyok. Életünk minden percében tanulunk valamit.

Hálás vagyok, amiért megértettem, minden úgy jó, ahogy van! Véletlenek nincsenek! 

Húsvét

Az elmúlt napok a Húsvét jegyében teltek. Számomra első alkalommal volt igazán mély üzenete. Elgondolkodtam, mit jelent Jézus élete, mit szimbolizál.

Mindannyian szenvedünk, csak másként. Mindannyian cipeljük a keresztünket, csak különbözőeket. Mindegyik nehéz, néha úgy érezzük, nem bírjuk tovább, összeroskadunk. Aztán valaki megtörli homlokunkat, és tovább megyünk. Meg kell tanulnunk szeretni a keresztünket, mert ettől leszünk azok, akik. Jézus megmutatta nekünk, fájdalom, szenvedés vezet a feltámadáshoz. Az ő élete mindannyiunk élete. A halál nem a vég, hanem egy új kezdet. A feltámadás a Lélek feltámadása, újjászületése. 

Az elmúlt napokban közel éreztem magam Istenhez és Jézushoz. Ők mindig velünk vannak. Nem kellett templomba mennem, hogy ezt megértsem, a Lelkem érezte meg, Jézus itt él bennem, a szívemben!

Jézus megmutatta, mik lehettünk, ha megértjük őt és az általa közvetített szeretet üzenetét.

Épp illik ide egy ősi magyar mantra: Isten vagyok. Istennő vagyok. Fény vagyok.

A Csodaszarvas legendája...

Blogtársamnak...

 … Ennek elõtte sok ezer esztendõvel, messze keleten élt egy híres hatalmas fejedelem. Nimród (Ménrót) volt a neve. Ez a Nimród volt az apja Hunornak és Magyarnak, annak a két deli vitéznek, akiknek maradékai a hunok és magyarok. Amíg legénnyé serdültek, együtt vadásztak édesapjukkal, majd Nimród megöregedett, ketten kalandozták be hazájuk földjét: minden szegét-zugát ismerték annak. Egyszerre csak elfogta a vágy mindkettõnek a szívét: túlmenni az ország határán, hadd lássák, mi van ott. Fölkerekedtek ötven-ötven válogatott vitézzel, s vadászgatás közben elkalandoztak messze, messze, az országuk határán túl. Szemük, szívük eltelt gyönyörûséggel. Rengeteg erdõk, végtelen rónaságok, amerre mentek. Nagy csordákban csatangoltak a mindenféle vadak. Külön-külön fogtak egy-egy vadat, s úgy vették ûzõbe. Egyszer aztán egy szarvason akadt meg a szemük: csodaszép állat volt, nem láttak még ehhez hasonlatost. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, és lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengõ nádszál: a lába vékony, s szaladván nem látszott érinteni a földet. Ûzõbe vették ezt a csodaszép szarvast, vágtattak utána, mint a sebes szél, nyomukban a vitézek. Hol eltûnt, hol felbukkant a csodaszép szarvas: csalta csalogatta Hunort és Magyart. Reggeltõl estig kergették a szarvast, de hiába, alkonyatkor eltûnt egy ingoványos helyen, sûrû nádas rejtekébe. Soha többé nem látták. De ha a csodaszép szarvast meg sem foghatták, elvezette ez õket olyan szép földre, amilyent még nem láttak. Gyönyörû sziget volt ez: körös-körül rengeteg erdõk és folyóvizek. Övig gázoltak fûben, virágban.

   Már több napja voltak a szép szigeten s csodálkoztak, hogy a maguk emberein kívül más embert nem láttak. Fölkerekedtek hát, hogy nézzenek széjjel. Velük volt a száz vitéz. S ím, amint bolyonganak a nagy rónaságon, egyszerre csak szemük, szájuk elállott a nagy csodálkozástól. Egy nagy csapat leány táncolt karikába-körbe, csörgedezõ forrásnak a tövén. Szépen összefogództak – lehettek százan, ha nem többen – s úgy keringtek körbe, a kör közepén pedig két leány lejtett, de olyan szép mind a kettõ, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem. Összenézett Hunor és Magyar, a többi vitéz is, semmit sem szóltak, de egyet gondoltak: hirtelen közrefogták a leányokat, ki-ki egy leányt fölkapott a nyergébe s azzal elvágtattak sebes szélnél sebesebben. Hunor és Magyar azt a két leányt kapták fel nyergükbe, akik a kör közepén táncoltak. Még aznap nagy lakodalmat laktak: egyszerre volt a lakodalma Hunornak, Magyarnak s a száz vitéznek. És megáldá Isten a frigyüket. Szaporodtak ivadékról ivadékra. És telt, múlt az idõ, eltelt vagy száz esztendõ, s Hunor és Magyar nemzetsége úgy megsokasodott, hogy nem volt elég tágas a szép sziget. Új hazát kellett keresniük.

   Az új haza sem volt elegendõ már száznyolc nemzetség után, megint új hazát kellett keresniük. A hun nemzetség vezérei azt javallották, menjenek nyugat felé, a magyar nemzetség vezérei, hogy menjenek vissza a régi hazába, honnét Hunor és Magyar elszakadtak. Végezetül is abban maradtak: a hunok menjenek nyugatnak, s ha elég nagy földet találnak, adják hírül, s utánuk mennek. Így kerültek a hunok a Kárpát-medencébe, és a magyarok elvándoroltak kelet irányába.

  

Mese, mítosz…

A pénteki Atlantiszról és más elveszett világokról szóló előadás után elgondolkodtam, hogy mennyire eltávolodtunk a mítoszok, mesék világától. Régen a mondák nemzedékről nemzedékre szálltak, öregek meséltek fiataloknak. Amikor kislány voltam, imádtam, ha a  nagyi mesélt a gyermekkoráról, régi időkről. Változó, rohanó és túlságosan materialista világunkból eltűntek múltunk eme emlékei. Felnőtt fejjel kellett rádöbbentem, nem ismerem, vagy csak alig, a magyar népmeséket, mondákat, az ókor történeteit, és sorolhatnám tovább. Hogyan tudnám továbbadnia akkor? Így hát, arra az elhatározásra jutottam, ideje alászállnom a rég múlt történeteibe.

Egy szösszenet az előadásból:

Ha bele harapsz egy almába, jusson eszedbe, minden alma őse atlantiszi. Az első almafák az elveszett szigeten ontották gyümölcseiket.

A lélek hangja...

Ma szeretnék egy verset megosztani veletek. Bevallom, én ritkán olvasok verseket, pedig ha megteszem, mindig magukkal ragadnak. Ismert sorok, mégis mindig új jelentéssel bírnak.

Nem vagyok híve a verselemzésnek, mert ma már tudom, mindenki számára más tartalommal bírnak. Sőt, mást jelentett a középiskolában és mást most és megint mást fog pár év múlva.

A vers a Lélek hangja. Egyik Lélek szól egy másik Lélekhez.

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz  (Laurának)

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalul, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bízhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A bírhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifjú szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könnyűt.

Testünk üzenete...

A fizikai testnek vannak korlátai, igényei, foglalkozni kell vele. Rohanó világunkban hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni jelzéseit. Kicsit így tettem én is, pedig az átlaghoz képest, azt gondolom, oda figyelek. Mégis rám koppintottak.

Kezdődött a derekammal, aminek következtében napokig a padlón fekve éreztem csak jól magam. Tanulságos volt, mert így végre volt időm, gondolkodni, elmélkedni, és nem utolsósorban pihenni. Bizony, azt hisszük, mindent bírunk, de aztán egyszer csak a súly alatt összeroppanunk. Lassítottam, mindent nem lehet egyszerre, be kellett látnom.

Aztán a múlt héten a gyomrom döntött úgy, ideje átértékelnem étkezési szokásaimat. Nagyképűen azt gondoltam, én bizony egészséges vagyok, hát, nem. Leginkább a rendszerességet kell bevinnem életembe, és a mértékletességet, azt gondolom.  Évek óta folyamatosan változik kamrám tartalma, mert bizony, rá kell jönnöm, sok egészségtelen élelmiszert akarnak ránk tukmálni. Arról nem is beszélve, mennyi fogyókúrás módszer kering, ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük. A saját bőrömön tapasztalom, a legmegbízhatóbb, amit saját testünk mond. Ideje odafigyelni rá!

Miután ilyen bölcsen rájöttem erre, el is határoztam, ideje komoly felnőtt nő módjára étkeznem, élnem. Nem kell megvenni a drága termékeket, a legújabb trendi szakácskönyveket, egyszerűen figyeljünk befelé és pontosan tudni fogjuk, mire van szükségünk!

Újuljunk meg! Tisztuljunk! Frissüljünk! Szépüljünk!

Blogtársamnak...

Bár épp a káoszt éled,

S most még nem így véled,

De egy lehetőség ez, melyet meg kell élned.

S bár úgy látszik, most behúztad a féked,

S a világ most épp szerteszéled,

De ez így van jól, fejlődésnek ez az egyik titka,

Ez bizony ilyenkor egyáltalán nem ritka.

Kérdések közt világosság gyúllik,

Rendbe lép a káosz, amely el is múllik…

Vajon...

Zavaros gondolatok cikáznak a fejemben, aminek oka egy beszélgetés.

Egyszer, valamikor, azt mondtam önmagamnak, a Sorsra bízom, mikor adatik meg számomra az anyaság öröme. Ahogy telik az idő egyre inkább vágyom rá, néha talán túlságosan is. Nagyon tudok örülni mások boldogságának, mégis valahol szomorúság is bujkál bennem.

Egyik délután, egy éppen szülés előtt álló kedves ismerősömmel beszélgettem, akik szintén sokáig vártak, és végül kértek orvosi segítséget. Ő mondott valamit, ami kicsit elbizonytalanított eddig biztosnak vélt álláspontomban. Elhangzott egy mondat, mi szerint, el kell tudni fogadni a Sors kínálta kapaszkodókat és segítségeket.

Vajon a Sors küldi a jeleket, mit tegyek? Vajon én irányítok, és én akarom azt hallani, hogy van megoldás? Vajon hogyan tudok kusza érzéseim kavalkádjában eligazodni? Vajon, hogyan találom meg saját utamat és ez által a helyeset?

Szomorkás hangulat…

 

Alapvetően jó kedélyű lány vagyok, de ma kicsit melankolikus a hangulatom. Kinézek az ablakon. Kicsiny eső felhők kúsznak az égen, csepereg. Sír az ég, de tavasz illat van. Kezd életre kelni a természet. Újjászületik. Tegyük mi is!

Ákos egyik dala jut eszembe. Ma ez vagyok én! Miként kapcsolódik ez a tavaszhoz?

A Lelkem biztosan tudja…

Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittük, soha nem jön el.
De amikor megszületett,
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom
Hogy ő a Megváltó
Akire vártunk, az Örömhír hozó.

Megálmodtuk minden álmunk
És álmatlanul egyre csak vártunk
Váltottunk hitet, mint más az ingét
Most megjött és nem kell több bizonyíték.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre.

Én hiszerm és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Számoltuk sorra a múló napokat
A reményen kívül semmink nem maradt
De most hogy ő szólít, mondja a nevedet
Érzed, micsoda erő a szeretet.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszerm és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó...

Tánc...

Tegnap voltam afrikai táncon, melyet Papa Wango és Djaly tartott. Ők Afrikában születtet mágusok, de Európában élnek, hogy elhozzák nekünk a fekete kontinens titkait. Táncoltunk, énekeltünk, két órára Afrika pusztáin éreztük magunkat. A dobok hangjára lüktetett szívünk.

A tánc évtizedekig kimaradt az életemből, féltem is tőle. Aztán tavaly, miközben igyekeztem önmagam megismerni, és elsősorban női oldalamat, egyszer csak jött a sugallat, ideje kipróbálni. Így kezdtem el hastáncra járni Shámihoz, ami tulajdonképpen afféle táncos önismereti foglalkozás. 

Ha körbe nézünk a Földön, a tánc és zene az élet szerves részét képezi. Általuk a Lélek kiszabadul a test fogságából, az Ego uralma alól és szárnyal. A tánc tanított meg arra, ha csak egy-két órára is, de ki tudjak zökkeni a mindennapi mókuskerékből, és csak önmagammal legyek, az igazi Énemmel. Próbálok meditálni, még nem megy, de amikor táncolok, már képes vagyok az elmém elcsendesíteni. Még csak most kezdem élvezni, a gátlásaimat legyőzni, de minden apró lépés óriási siker számomra. Fantasztikus érzés, ahogy a szívemben érzem a zenét, és szép lassan a testem is megérzi. Próbáljátok ki!

Földre szállt angyal…

Kicsit folytatom az angyalos gondolataimat, melynek oka egy blog bejegyzés, ahol egy anyuka írt arról, hogy gyönyörű kisfia, egy vele született betegség miatt, csak két évet fog élni. Olvasva a sorokat, melyből szomorúság áradt, de nem elkeseredettség, az jutott eszembe, ő egy földre szállt angyal. Eljött egy pici testben, mosolygós arccal néz szembe a fizikai lét korlátaival és múlandóságával, és mindössze annyit kér, hogy szeressék. Ragyog a szeme, nagyokat nevet (Raktak fel képet is róla.), mert a Lelke tudja, ahová visszamegy, ott nagyon jó. Eljött, hogy bár úgy tűnik, szomorúságot, bánatot hozott, boldoggá tegyen két embert. Megmutassa, mi az önzetlen szeretet. Tanítani jött, hogy megértsük a testünk porrá lesz, de a Lelkünk halhatatlan. Ő és a hozzá hasonló gyerekek ébresztenek rá minket, a pénz, a vagyon, a karrier építése egy nagy léggömb, ami pillanatok alatt szétdurranhat, de a szeretet örök, mindenhol, mindig, mindenben ott van. A SZERETET maga az ÉLET.   

Angyalok

 Sokan nevetnek, ha angyalokról beszélek, pedig itt vannak körülöttünk, és segíteni akarnak nekünk. Nem látom őket, mégis tudom, vigyáznak rám. Eleinte esténként szoktam velük beszélgetni, na, jó, helyesbítek, én beszélek hozzájuk, de sokszor elaludtam közben. Egy hete kitaláltam, átteszem reggelre ezt a ceremóniát. Megköszönöm Istenek és nekik az előző napot, valamint minden napra akad mondandóm nekik.

Hétvégére esőt jósoltak, pedig testvérem most ért rá, hogy segítsen felásni leendő veteményes kertemet, mert hát én ügyesen megrántottam a derekamat. Ráadásul messziről jött, hisz 150 km-re lakik. Aggódva hívott, érdemes-e elindulnia, mert náluk már be van borulva. Én válaszoltam, hogy megkértem az angyalokat, legyen olyan idő, hogy tudjunk a kertben dolgozni. Persze, nevetett, de eljött. Egy csepp eső sem hullott az égből, sőt még a Nap is előbújt időnként. Minden a tervek szerint alakult. A vasárnapi ebéd után, megjegyeztem, látjátok, mondtam én, hogy segítenek az Angyalok.

Alig, hogy délután elindult haza, megjelentek a szürke kis felhők és cseperegni kezdett.

Ezek a történetek erősítik a Hitemet! Köszönöm Angyalkák! 

Szabó Lörinc : Dzsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dzsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ö Dzsuang Dszi... És felébredtem... És most nem tudom, most nem tudom, – folytatta eltűnődve, – mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? – Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi! Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! – Ö mosolygott: – Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! – Ö mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke öt és mindhármunkat én.

Válaszok, jelek...

Hajlamos vagyok sokat agyalni. A reggeli zuhany alatt néha percekig elmerengek, és néha, sajnos, számomra is kedvezőtlen irányba terelődnek gondolataim. A hétvégén is tépelődtem, vajon, egyszerűen hagyjam a dolgokat a maguk menetében folyni, vagy fussak elébe, és tudjam meg minél előbb az „igazságot”. Vajon mi az igazság? Vajon sejthető mi lesz a jövő? Vajon biztosan tudni akarom előre? Ezen mondatokkal a fejemben, már felfrissülve leültem szokásos reggeli tejes kávám mellé és elővettem az aktuálisan könyvemet, Coelhonak Az alkimista c. regényét. Olvasom, és egyszer csak megértem, itt van előttem a válasz a kérdéseimre.

„… megkérdezte a tevehajcsárt, miért érdekli őt annyira a jövője.

- Hogy tehessem a dolgomat - válaszolta a tevehajcsár. - És megváltoztathassam, amit nem szeretnék, hogy megtörténjen.

- Csakhogy az már nem a te jövőd lesz - jegyezte meg a jós.

- Akkor talán azért szeretném ismerni a jövőmet, hogy felkészülhessek arra, ami következik.

- Ha jó dolog lesz, kellemes meglepetést jelent majd - mondta a jós. - Ha rossz lesz, már akkor sokat fogsz szenvedni miatta, amikor még be sem következett.

- Azért akarom ismerni a jövőt, mert ember vagyok - mondta neki végül a tevehajcsár. - És az emberek a jövőjükért élnek.

  A jós egy kis ideig hallgatott. …

… Amikor az emberek hozzám fordulnak, akkor nem kiolvasom a jövőt, hanem találgatom. Mivelhogy a jövő Istené, aki csak rendkívüli körülmények között szokott felfedni. …A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.”

A jelek mindig körülöttünk vannak, csak néha nem vesszük észre.
Figyeljünk, járjunk fürkésző tekintettel, nyitott szemmel és mindenre megkapjuk a választ.
Legyünk nyitottak! 

Az utca embere

Ez egy téli napon történet, még akkor vetettem papírra, de úgy éreztem, a tegnapi bejegyzés után, közé teszem ezt is.

Tegnap valamit megértettem a Világ Törvényeiből. Valami, ami eddig is ott lapult bennem, felszínre tört. Megértettem a Szeretet Törvényét, kinyílt a szívem. Ki volt, aki megmutatta nekem? Egy hajléktalan, egy Ember az utcáról…

Álltam buszmegállóban. Szépen felöltözve, edző táskával az oldalamon, felfrissülve.

Oda lépett hozzám egy Férfi, látszott rajta, hogy hajléktalan. A szemembe nézett, és azt mondta, neki az orvosa javasolta, beszélgessen az emberekkel, a szeretetről, az önzetlenségről. Először meglepődve néztem, majd mondtam, értem, miről beszél. Erre ő mesélni kezdett, hogy beteg, kórházban volt, hajléktalan, ezért ha tudom, segítsem meg őt. Mondtam neki, sajnálom, de elköltöttem a pénzem az edzőteremben. Magamban, talán az jutott eszembe, most biztos még „könyörögni” fog. Nem tette, helyette megkérdezte, gyakran járok edzőterembe? Ülő munkát végzek, jól esik a mozgás, válaszoltam. Erre ő, ennyit mondott, köszönöm és elindult. Néztem utána, majd két lépés után megállt, visszanézett, és közölte, köszönöm Önnek a szépségét, és továbbment. Mondtam, hogy köszönöm, de talán már meg sem hallotta. Ott álltam, csak néztem őt, ahogy eltűnik a buszmegállóban a sok ember között. Én nem adtam neki semmit, ő mégis megköszönte. Ő adott nekem valamit, Szeretet, kedvességet, önzetlenül! Éreztem őt, nem szánalmat, nem sajnálatot, nem undort, hanem szeretet. Megmutatott nekem Valamit, amiről tudtam, hogy létezik, de ő más megvilágításba helyzete!

Este, miután lefeküdtem, jó éjt kívántam Páromnak, behunytam a szemem, és azt kértem az Angyaloktól vigyázzanak és segítsenek ennek a számomra idegen, mégis oly közeli férfinak.

A szeretet ott van mindenhol, mindenben és mindenkiben! Csak mi csukott szemmel járunk, bazárjuk szívünket, és észre sem vesszük! 

Az utca embere nyitotta ki igazán a szívem! Megmutatta, a Szeretet hatalmasabb erővel bír, mint mi gondolnánk!

Így a távolból köszönöm neki! Hálás vagyok, amiért találkoztam vele! Hálás vagyok Neki, hogy Szeretet adott nekem! Hálás vagyok, amiért megérezhettem őt! Hálás vagyok, hogy bepillanthattam a Lelkébe.

Köszönöm Istenem, hogy a Szeretet körül vesz minket! Segíts mindenkinek, hogy megérezze azt, amit én tegnap, az esti szürkületben. Segíts, hogy ők is meglássák a Fényt!

Köszönöm és hálás vagyok a Csodás Élményért!

Vágy, szeretet...

Vágy, szeretet…

Tegnap asztrológián szóba került az emberi vágy és szeretet. Vágyom rá… Szeretném…

Olyan egyformának tűnik, mégis mennyire más.

Sokszor mondjuk, szeretném ezt, azt. Vajon szeretném, vagy vágyom rá?

A legtöbb ember vágyakozik.

Számomra a vágy kielégítést jelent. Elérem, megkapom és ez jó érzéssel tölt el. Kiélem, megélem vágyaimat. Ez olyan igazán földi, emberi érzés, melyre szükségünk van. Vágyaink természetesek, el kell fogadni őket. Néha el kell dobni mindent és ezeknek élni

Szeretet…

Ez már túlmutat földi létünkön. Lelkünk mélyéről, szívünkből jön. Nem kérünk cserébe semmit, csak egyszerűen boldoggá tesz.

Sokan mondják, nincs önzetlen szeretet. Talán igaz, de megtanulhatjuk. Bennünk van, ott lapul, csak szabadjára kell engednünk.

A gyerekek még nagyon tudnak szeretni, mi felnőttek űzzük el, ideje hát visszahozni!

Szeressünk!

Egyiptom…

Legtöbben vágyunk e titokzatos országba, a piramisok világába. Vonz minket a misztikus, rejtélyes birodalom.

Sokan sok félét állítanak, próbálják megfejteni a múlt üzeneteit. Láttam, hallottam, olvastam sok mindent, de pénteken sikerült a sok kis kockát, ami a fejemben volt összerakni. Mindezt Avatara (Bácsfi Diána) előadásának köszönhetem. Érdekes, izgalmas előadásmódja felcsigázza az embert. A végtelenségig tudna mesélni, mégis két óra alatt összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. Hatalmas tudással rendelkezik, és mindezt közérthetően el tudja mondani.

Piramisok…

Ki ne elmélkedett volna róluk. Hogyan kerültek oda? Mire szolgáltak? Kik építették őket? Mennyi idősek?

Egy biztos, hatalmas méretűkkel, időtlenségükkel mindenkit rabul ejtenek. Amikor megadatott, és ott álltam Gízában, mindezt a saját szememmel is látva, még inkább ámulatba ejtettek. Távolról is lenyűgözőek, hát még közelről. Mindig is kétkedtem, hogyan építhették kétkezi munkával, kezdetleges eszközökkel. Látva őket, már biztos voltam benne, máshol kell keresni az igazságot.

Őseink rendelkeztek olyan tudással, képességekkel, melyek feledésbe merültek. Erre jó példa, minél fiatalabbak a piramisok, annál kevésbé időtállóak, és a legújabbak már valóban sírokként funkcionáltak, míg a gízai piramisok soha. A legtöbb ember ma még ragaszkodik materiális világképünkhöz, de eljön az idő, amikor kitágul tudatunk, megértjük, miként kerültek tárgyi eszközök nélkül oda a piramisok, milyen beavatási szertartásokat tartottak bennük, miként áramlik az energia a piramis jellegzetes formájában.

Őrzik múltunkat és egyben jövőnket. Merjük szárnyalni, túllépni határainkon. Ássunk bele a rejtélyek birodalmába!

Sokszor legyintünk, mese, mítosz, valós alapok nélkül. Mégis, hány olyan dolog van, ami hihetetlennek tűnt, és mégis igaznak bizonyult.

Mindenkinek a saját útján kell eljutnia az Univerzum Igazságaihoz.
Én útra keltem…

Tao the king (1)

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.

Lépjünk be...

Adott két lány, akik sokat beszélgetnek az Életről, Mindenről. Egy ilyen elmélkedés közben, csak úgy kipattant az ötlet, írjunk blogot. Miért is? Csak úgy, mert ehhez van kedvünk. Lényegtelen, ki olvassa, ki téved ide. A fontos MI vagyunk! Ez rólunk szól, a mi Világunkról.

Amilyen véletlenül született meg az ötlet, ugyanilyen véletlenül jött a neve is. Egy elejtett szó: Csodakapu….

Sétálok, és benézek egy kapun, mert izgalmas, rejtélyes. Vajon mi lehet oda benn?

A kapu elzár, de egyben meg is nyit.

Ahogy a kapun keresztül belépünk az udvarra, a házba, a kertbe, úgy itt most beléphetünk saját birodalmunkba, melyet mi alakítunk, építünk. A Lelkünk mélye, amelyről azt hiszünk, ismerjük, mégis képes meglepni minket. Nézzük meg, mit sodor elénk az Élet. Lépjünk be!