2011. március 30., szerda

Tánc...




Tegnap voltam afrikai táncon, melyet Papa Wango és Djaly tartott. Ők Afrikában születtet mágusok, de Európában élnek, hogy elhozzák nekünk a fekete kontinens titkait. Táncoltunk, énekeltünk, két órára Afrika pusztáin éreztük magunkat. A dobok hangjára lüktetett szívünk.

A tánc évtizedekig kimaradt az életemből, féltem is tőle. Aztán tavaly, miközben igyekeztem önmagam megismerni, és elsősorban női oldalamat, egyszer csak jött a sugallat, ideje kipróbálni. Így kezdtem el hastáncra járni Shámihoz, ami tulajdonképpen afféle táncos önismereti foglalkozás. 


Ha körbe nézünk a Földön, a tánc és zene az élet szerves részét képezi. Általuk a Lélek kiszabadul a test fogságából, az Ego uralma alól és szárnyal. A tánc tanított meg arra, ha csak egy-két órára is, de ki tudjak zökkeni a mindennapi mókuskerékből, és csak önmagammal legyek, az igazi Énemmel. Próbálok meditálni, még nem megy, de amikor táncolok, már képes vagyok az elmém elcsendesíteni. Még csak most kezdem élvezni, a gátlásaimat legyőzni, de minden apró lépés óriási siker számomra. Fantasztikus érzés, ahogy a szívemben érzem a zenét, és szép lassan a testem is megérzi. Próbáljátok ki!

2011. március 29., kedd

Földre szállt angyal…


Kicsit folytatom az angyalos gondolataimat, melynek oka egy blog bejegyzés, ahol egy anyuka írt arról, hogy gyönyörű kisfia, egy vele született betegség miatt, csak két évet fog élni. Olvasva a sorokat, melyből szomorúság áradt, de nem elkeseredettség, az jutott eszembe, ő egy földre szállt angyal. Eljött egy pici testben, mosolygós arccal néz szembe a fizikai lét korlátaival és múlandóságával, és mindössze annyit kér, hogy szeressék. Ragyog a szeme, nagyokat nevet (Raktak fel képet is róla.), mert a Lelke tudja, ahová visszamegy, ott nagyon jó. Eljött, hogy bár úgy tűnik, szomorúságot, bánatot hozott, boldoggá tegyen két embert. Megmutassa, mi az önzetlen szeretet. Tanítani jött, hogy megértsük a testünk porrá lesz, de a Lelkünk halhatatlan. Ő és a hozzá hasonló gyerekek ébresztenek rá minket, a pénz, a vagyon, a karrier építése egy nagy léggömb, ami pillanatok alatt szétdurranhat, de a szeretet örök, mindenhol, mindig, mindenben ott van. A SZERETET maga az ÉLET.   

2011. március 28., hétfő

Angyalok

 Sokan nevetnek, ha angyalokról beszélek, pedig itt vannak körülöttünk, és segíteni akarnak nekünk. Nem látom őket, mégis tudom, vigyáznak rám. Eleinte esténként szoktam velük beszélgetni, na, jó, helyesbítek, én beszélek hozzájuk, de sokszor elaludtam közben. Egy hete kitaláltam, átteszem reggelre ezt a ceremóniát. Megköszönöm Istenek és nekik az előző napot, valamint minden napra akad mondandóm nekik.

Hétvégére esőt jósoltak, pedig testvérem most ért rá, hogy segítsen felásni leendő veteményes kertemet, mert hát én ügyesen megrántottam a derekamat. Ráadásul messziről jött, hisz 150 km-re lakik. Aggódva hívott, érdemes-e elindulnia, mert náluk már be van borulva. Én válaszoltam, hogy megkértem az angyalokat, legyen olyan idő, hogy tudjunk a kertben dolgozni. Persze, nevetett, de eljött. Egy csepp eső sem hullott az égből, sőt még a Nap is előbújt időnként. Minden a tervek szerint alakult. A vasárnapi ebéd után, megjegyeztem, látjátok, mondtam én, hogy segítenek az Angyalok.
Alig, hogy délután elindult haza, megjelentek a szürke kis felhők és cseperegni kezdett.

Ezek a történetek erősítik a Hitemet! Köszönöm Angyalkák! 



2011. március 22., kedd

Szabó Lörinc : Dzsuang Dszi álma


Kétezer évvel ezelőtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ö Dzsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom, – folytatta eltűnődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi!
Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! –
Ö mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
Ö mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke öt és mindhármunkat én.

Válaszok, jelek...


Hajlamos vagyok sokat agyalni. A reggeli zuhany alatt néha percekig elmerengek, és néha, sajnos, számomra is kedvezőtlen irányba terelődnek gondolataim. A hétvégén is tépelődtem, vajon, egyszerűen hagyjam a dolgokat a maguk menetében folyni, vagy fussak elébe, és tudjam meg minél előbb az „igazságot”. Vajon mi az igazság? Vajon sejthető mi lesz a jövő? Vajon biztosan tudni akarom előre? Ezen mondatokkal a fejemben, már felfrissülve leültem szokásos reggeli tejes kávám mellé és elővettem az aktuálisan könyvemet, Coelhonak Az alkimista c. regényét. Olvasom, és egyszer csak megértem, itt van előttem a válasz a kérdéseimre.

„… megkérdezte a tevehajcsárt, miért érdekli őt annyira a jövője.
- Hogy tehessem a dolgomat - válaszolta a tevehajcsár. - És megváltoztathassam, amit nem szeretnék, hogy megtörténjen.
- Csakhogy az már nem a te jövőd lesz - jegyezte meg a jós.
- Akkor talán azért szeretném ismerni a jövőmet, hogy felkészülhessek arra, ami következik.
- Ha jó dolog lesz, kellemes meglepetést jelent majd - mondta a jós. - Ha rossz lesz, már akkor sokat fogsz szenvedni miatta, amikor még be sem következett.
- Azért akarom ismerni a jövőt, mert ember vagyok - mondta neki végül a tevehajcsár. - És az emberek a jövőjükért élnek.
  A jós egy kis ideig hallgatott. …
… Amikor az emberek hozzám fordulnak, akkor nem kiolvasom a jövőt, hanem találgatom. Mivelhogy a jövő Istené, aki csak rendkívüli körülmények között szokott felfedni. …A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.”

A jelek mindig körülöttünk vannak, csak néha nem vesszük észre.
Figyeljünk, járjunk fürkésző tekintettel, nyitott szemmel és mindenre megkapjuk a választ.
Legyünk nyitottak! 



2011. március 18., péntek

Az utca embere

Ez egy téli napon történet, még akkor vetettem papírra, de úgy éreztem, a tegnapi bejegyzés után, közé teszem ezt is.

Tegnap valamit megértettem a Világ Törvényeiből. Valami, ami eddig is ott lapult bennem, felszínre tört. Megértettem a Szeretet Törvényét, kinyílt a szívem. Ki volt, aki megmutatta nekem? Egy hajléktalan, egy Ember az utcáról…

Álltam buszmegállóban. Szépen felöltözve, edző táskával az oldalamon, felfrissülve.
Oda lépett hozzám egy Férfi, látszott rajta, hogy hajléktalan. A szemembe nézett, és azt mondta, neki az orvosa javasolta, beszélgessen az emberekkel, a szeretetről, az önzetlenségről. Először meglepődve néztem, majd mondtam, értem, miről beszél. Erre ő mesélni kezdett, hogy beteg, kórházban volt, hajléktalan, ezért ha tudom, segítsem meg őt. Mondtam neki, sajnálom, de elköltöttem a pénzem az edzőteremben. Magamban, talán az jutott eszembe, most biztos még „könyörögni” fog. Nem tette, helyette megkérdezte, gyakran járok edzőterembe? Ülő munkát végzek, jól esik a mozgás, válaszoltam. Erre ő, ennyit mondott, köszönöm és elindult. Néztem utána, majd két lépés után megállt, visszanézett, és közölte, köszönöm Önnek a szépségét, és továbbment. Mondtam, hogy köszönöm, de talán már meg sem hallotta. Ott álltam, csak néztem őt, ahogy eltűnik a buszmegállóban a sok ember között. Én nem adtam neki semmit, ő mégis megköszönte. Ő adott nekem valamit, Szeretet, kedvességet, önzetlenül! Éreztem őt, nem szánalmat, nem sajnálatot, nem undort, hanem szeretet. Megmutatott nekem Valamit, amiről tudtam, hogy létezik, de ő más megvilágításba helyzete!
Este, miután lefeküdtem, jó éjt kívántam Páromnak, behunytam a szemem, és azt kértem az Angyaloktól vigyázzanak és segítsenek ennek a számomra idegen, mégis oly közeli férfinak.
A szeretet ott van mindenhol, mindenben és mindenkiben! Csak mi csukott szemmel járunk, bazárjuk szívünket, és észre sem vesszük! 
Az utca embere nyitotta ki igazán a szívem! Megmutatta, a Szeretet hatalmasabb erővel bír, mint mi gondolnánk!
Így a távolból köszönöm neki! Hálás vagyok, amiért találkoztam vele! Hálás vagyok Neki, hogy Szeretet adott nekem! Hálás vagyok, amiért megérezhettem őt! Hálás vagyok, hogy bepillanthattam a Lelkébe.
Köszönöm Istenem, hogy a Szeretet körül vesz minket! Segíts mindenkinek, hogy megérezze azt, amit én tegnap, az esti szürkületben. Segíts, hogy ők is meglássák a Fényt!
Köszönöm és hálás vagyok a Csodás Élményért!

2011. március 17., csütörtök

Vágy, szeretet...





Vágy, szeretet…
Tegnap asztrológián szóba került az emberi vágy és szeretet. Vágyom rá… Szeretném…
Olyan egyformának tűnik, mégis mennyire más.
Sokszor mondjuk, szeretném ezt, azt. Vajon szeretném, vagy vágyom rá?
A legtöbb ember vágyakozik.
Számomra a vágy kielégítést jelent. Elérem, megkapom és ez jó érzéssel tölt el. Kiélem, megélem vágyaimat. Ez olyan igazán földi, emberi érzés, melyre szükségünk van. Vágyaink természetesek, el kell fogadni őket. Néha el kell dobni mindent és ezeknek élni
Szeretet…
Ez már túlmutat földi létünkön. Lelkünk mélyéről, szívünkből jön. Nem kérünk cserébe semmit, csak egyszerűen boldoggá tesz.
Sokan mondják, nincs önzetlen szeretet. Talán igaz, de megtanulhatjuk. Bennünk van, ott lapul, csak szabadjára kell engednünk.
A gyerekek még nagyon tudnak szeretni, mi felnőttek űzzük el, ideje hát visszahozni!
Szeressünk!

2011. március 16., szerda

Egyiptom…

Legtöbben vágyunk e titokzatos országba, a piramisok világába. Vonz minket a misztikus, rejtélyes birodalom.

Sokan sok félét állítanak, próbálják megfejteni a múlt üzeneteit. Láttam, hallottam, olvastam sok mindent, de pénteken sikerült a sok kis kockát, ami a fejemben volt összerakni. Mindezt Avatara (Bácsfi Diána) előadásának köszönhetem. Érdekes, izgalmas előadásmódja felcsigázza az embert. A végtelenségig tudna mesélni, mégis két óra alatt összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. Hatalmas tudással rendelkezik, és mindezt közérthetően el tudja mondani.
Piramisok…
Ki ne elmélkedett volna róluk. Hogyan kerültek oda? Mire szolgáltak? Kik építették őket? Mennyi idősek?
Egy biztos, hatalmas méretűkkel, időtlenségükkel mindenkit rabul ejtenek. Amikor megadatott, és ott álltam Gízában, mindezt a saját szememmel is látva, még inkább ámulatba ejtettek. Távolról is lenyűgözőek, hát még közelről. Mindig is kétkedtem, hogyan építhették kétkezi munkával, kezdetleges eszközökkel. Látva őket, már biztos voltam benne, máshol kell keresni az igazságot.
Őseink rendelkeztek olyan tudással, képességekkel, melyek feledésbe merültek. Erre jó példa, minél fiatalabbak a piramisok, annál kevésbé időtállóak, és a legújabbak már valóban sírokként funkcionáltak, míg a gízai piramisok soha. A legtöbb ember ma még ragaszkodik materiális világképünkhöz, de eljön az idő, amikor kitágul tudatunk, megértjük, miként kerültek tárgyi eszközök nélkül oda a piramisok, milyen beavatási szertartásokat tartottak bennük, miként áramlik az energia a piramis jellegzetes formájában.
Őrzik múltunkat és egyben jövőnket. Merjük szárnyalni, túllépni határainkon. Ássunk bele a rejtélyek birodalmába!
Sokszor legyintünk, mese, mítosz, valós alapok nélkül. Mégis, hány olyan dolog van, ami hihetetlennek tűnt, és mégis igaznak bizonyult.
Mindenkinek a saját útján kell eljutnia az Univerzum Igazságaihoz.
Én útra keltem…



2011. március 11., péntek

Tao the king (1)

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.