Tánc...

Tegnap voltam afrikai táncon, melyet Papa Wango és Djaly tartott. Ők Afrikában születtet mágusok, de Európában élnek, hogy elhozzák nekünk a fekete kontinens titkait. Táncoltunk, énekeltünk, két órára Afrika pusztáin éreztük magunkat. A dobok hangjára lüktetett szívünk.

A tánc évtizedekig kimaradt az életemből, féltem is tőle. Aztán tavaly, miközben igyekeztem önmagam megismerni, és elsősorban női oldalamat, egyszer csak jött a sugallat, ideje kipróbálni. Így kezdtem el hastáncra járni Shámihoz, ami tulajdonképpen afféle táncos önismereti foglalkozás. 

Ha körbe nézünk a Földön, a tánc és zene az élet szerves részét képezi. Általuk a Lélek kiszabadul a test fogságából, az Ego uralma alól és szárnyal. A tánc tanított meg arra, ha csak egy-két órára is, de ki tudjak zökkeni a mindennapi mókuskerékből, és csak önmagammal legyek, az igazi Énemmel. Próbálok meditálni, még nem megy, de amikor táncolok, már képes vagyok az elmém elcsendesíteni. Még csak most kezdem élvezni, a gátlásaimat legyőzni, de minden apró lépés óriási siker számomra. Fantasztikus érzés, ahogy a szívemben érzem a zenét, és szép lassan a testem is megérzi. Próbáljátok ki!