2012. január 30., hétfő

Megszületünk, élünk, meghalunk….

Nagymamám 89 évesen elhagyta a földi létet.
Szomorú vagyok, mert hiányozni fog, de örülök, mert keveset szenvedett. Ő már a Fény felé tart. Imádkozom, ne visszafelé tekintsen és haza találjon.  Meggyújtom a gyertyát és rá gondolok. Ő már boldog.

Hálás vagyok, amiért utolsó perceiben nem volt egyedül.

Hálás vagyok, mert élt és életem része volt. Szívemben és Lelkemben őrzöm.

2012. január 18., szerda

Az aranykor küszöbén...

Tavaly nagy lelkesedéssel vágtunk bele a blog írásba, majd valamiért abba maradt. A napokban azonban ismét felvetődött, írni kellene. Valóban, ha már létrehoztuk, töltsük meg tartalommal.

2012
Ez az évszám mindenkiben valamiféle érzelmet indít el, hisz elég nagy körülötte a felhajtás. Várunk tőle valamit, amit talán meg sem tudunk fogalmazni. Avatara előadásait felhasználva, az ő elmondásai alapján néhány gondolatot megosztok veletek.   
2012 az ősi tanítások szerint 2011,12.21-én, ill. 2012.01.06-án vette kezdetét. Ebben az évben a női energiák fognak uralkodni. A gyógyulás, a lelki fejlődés, a változások, elsősorban belső, éve lesz.

(Itt egy kis kitérő: Minden élőlénynek két születése van, a fizikai és a lelki. Az ősi időkben a megszületett gyermeknek volt a fizikai édesanyja (édesapja), aki etette-táplálta, és volt a keresztanyja (keresztapja), aki a lelki fejlődéséért, tanításáért volt felelős. )

Január hónapban lehetőséget kapunk rá, hogy elengedjük a bennünk lakozó régi sérelmeket, fájdalmakat. A felejtés és gyógyulás hava. Megtalálhatjuk életfeladatunkat. Február és március a vívódás, mérlegelés jegyében telhet. Őrlődünk, keressük utunkat. Ha nyitottak vagyunk, a tavaszi napéj egyenlőségig, március 21-ig, választ kaphatunk kérdéseinkre.  

Globális szinten nyárra elsősorban Európa lesz még betegebb, mélyül a válság, katasztrófák várhatóak. Széthúzás, széthullás lesz érzékelhető minden szinten.

2012.04.30-ról május 1-re virradóra Napisten rituális halála révén megnyílik egy újabb kapu. Ezen éjjelem figyeljük álmainkat, sokan jeleket, üzeneteket fognak kapni. Május hónapban több Napkitörés, Napfogyatkozás várható. Szimbólum: megtisztulás!

Személyes életfeladatunkat illetően 2012.07.21-én kaphatunk újabb jeleket. Felébred sokakban a globális küldetés tudat. Úgy fogjuk érezni, valamit tenni akarunk a világért, az emberekért. Ez eredményezhet szélsőséges formában forradalmakat, lázadásokat.

Az ősz folyamán természeti katasztrófák, elsősorban szökőárak várhatóak. Ősi mítoszok szerint ekkor felemelkedhet Atlantisz, melynek jelentése, hogy ismét megleljük az ősi tanításokat, hitet, visszatérünk gyökereinkhez, múltunkhoz, felébredünk. A magyar nép, és minden nép, ismét felfedezi identitását, megismeri igazi múltját. Világnézeti változások várhatóak, melyeket még tudományos felfedezések is előbbre vihetnek (pl. régészeti felfedezés, qvantum fizikában előbbre lépések stb.)

November, december hónapban lesz legerőteljesebb a tudatra ébredés.2012. december 13 és 21 között időszak az ébredési folyamat végső állomása. A belsőnkben zajló változások elnyerik végső formájukat. Figyeljünk befelé, böjtöljünk, meditáljunk. Megszilárdul belső világunk!  A Sötétség és Fény közötti küzdelem a végéhez közeledik. 2012. december 21 szó szerint áldott karácsony lesz! 2013. január 6-án pedig lezárul az 5000 éve tartó Vaskor és kezdetét veszi az Aranykor. Innentől kezdve a vaskori energiák egyre kevésbé fognak érvényesülni, bár még évekig küzdeni fognak, de az aranykori energiák napról napra egyre erősebbek, hatékonyabbak lesznek. A szeretet, a jó szándék fog győzedelmeskedi.

A végére még egy kis gondolat: Sok ember hagyja el a földi létet. Sokan tömegszerencsétlenségek révén. Érdekes, hogy elsősorban azok a Lelkek mennek el, és majd jönnek vissza később, akik szelídebbek, fiatalabbak. Az idősebb, erősebb lelkek képesek e nagyon nehéz, átmeneti időszakot végig csinálni. Sokaknak nehéz gyermekorra volt, válságokon mentek keresztül, de pont ezek által lettek erősek! Ők vállalták, átvezetik az emberiséget a Vaskorból az Aranykorba. Ők vállalták, a gyermekeket már más szemlélettel, szertettel nevelik fel.   

Avatara gondolatával zárva: „Az Aranykor legyen Veletek!”